1. fejezet

Kedves olvasó, az én naplómat olvasgatod szerényen, Arile vagyok hatodéves roxfortos tanuló. Egy kicsit mesélek, magamról mielőtt belevágnék a dolgok közepébe. Mint már említettem Arile, vagyok, eredetileg Arielle, de a születésemnél rosszul írták le. A szüleim Amanda Beaut és Hector Montgomery, aranyvérűek, nem a vérmániás fajtából. Különben is, nem Nagy-Britanniában nőttek fel és jártak iskolába. Apa arra tanított, ne a származás alapján ítéljünk, hanem az emberek viselkedése határozza meg véleményünket. Nos, mindig megfogadom a tanácsát, ahogy anyáét is. Ők ketten tökéletes példaképek számomra, sikeresek a munkájukban, olyan szerelem az övék, amit csodálok. Szerencsés lehetek, ha ilyen életem lesz, ami ugye odébb van még, hiszen csak tizenhat vagyok. Amikor megkaptam a roxforti levelem, szüleim magánkívül voltak az örömtől. Nem akarták, hogy az Amerikai Mágus Akadémiára járjak, mint ők, én sem akartam. Jó volt ez így, hiszen Angliában születtem nem vágytam máshová tanulni. Ráérek majd bejárni a világot, amint nagykorúvá válok. Szeretem a mugli klasszikus zenét, Vivaldi négy évszakja a kedvencem, ám a könnyűzenét sem utasítom vissza. Imádom a macskámat, Cézárt, igazi királyi macska, folyton ki kell szolgálni, ha meg nem teszem besértődik rám és eltűnik pár napra, de mindig visszakullog hozzám.

A szobám fala tele van poszterekkel, az egyiken a kedvenc amerikai kosárlabda csapatom díszeleg. Ez az egy poszter, amin nincsenek mozgó alakok, többi hírességek integető, mosolygós képei. A szekrényemen közös képek vannak anyával, apával plusz egy csomó unokatestvéremmel. Egyke vagyok, viszont megszámlálhatatlan nagybácsi, nagynéni, unokatesó vesz körül. Szeretem még a jaguárt, az animágus alakom Nem vagyok bejegyzett, így óvatosnak kell lennem, nem láthatnak meg, amikor átalakulok. Imádok holdfényben sétálni a tóparton, nem túlzottan díjaznának a tanárok, ha kiderülne, ám amiről nem tudnak, az nem fáj nekik. Prefektus lettem, így elnézik nekem, mikor takarodó után a folyosón mászkálok, azért mindig vigyázok, le ne bukjak. Szeretem a barackot, igaz, majdnem az egész család allergiás rá. Kern a házi manónk csak nekem szokott barackos sütit készíteni vagy bármit, amiben barack van. Egyéb furcsaságaim is vannak, képes vagyok órákra belemerülni egy-egy érdekes olvasmányba, apu szerint a szememmel és a fülemmel olvasok. Család nem érti, miért ilyen nyugodt a természetem, mire rámutattam mindenben Edward nagyapámra ütöttem. A hajam színe, hossza, testalkatilag. Vékony testalkatú volt, magas, bár nem égimeszelő, csupán 180 centi. A szemem formája, színe, apám szerint még a mozdulataink is hasonlóak. Edward Montgomerynek fekete derékig érő haja volt, ez nem tűnt furcsának akkoriban, ma már kicsit igen, ha a férfinak addig érő haja van. Szeme mandulavágású, színe sötétzöld. Sokak szerint borzongató a hasonlóság, én inkább megtiszteltetésnek veszem, hogy olyan vagyok, mint ő. A születésem után négy évvel halt meg, ennek ellenére tisztán emlékszem az arcára. A hangja az, amit imádtam benne, mély, dörmögő, még is lágy, nyugodt. Hallatszott belőle az elégedettség, az életszeretete. Nos, nekem azért magasabb a hangfekvésem. Kimagasló varázsló, akire méltán büszke lehetek, vagyok.

 Azt hiszem elérkeztünk ahhoz a részhez, amikor igazán elkezdődik a történet. Átlagos októberi, vagy inkább novemberhez közeli nap volt. Felkeltem Naomi szövegelésére, aki bele volt zúgva valami hollóhátas fazonba. Hoppá elfelejtettem mondani, a mardekárba járok. Szóval a Roxfortban négy házba osztanak be minket. Apa mesélte, régen nagyon ellenséges volt a viszony a Mardekár és a többi három ház között, leginkább a Griffendéllel kerültek folyton összetűzésben. A griffendéles házba kerül minden bártor gyermek, pff! Ha engem kérdeztek szerintem oda csupa felelőtlen, vakmerő kerül, nah pár kivételével. A következő ház a Hollóhát, ide jár minden nagyon okos, tehetséges diák. Jól van, tehetséges mind a négy házban van. Hugrabug, khöm erről inkább nem mondanék semmit, végezetül a Mardekár. Ravaszság, manipuláció, simulékonyság jellemző ránk, házvezető tanárunk, Blaise Zambini bájitaltan professzor. Ööö eltértem a tárgytól, vissza a törihez.
Naomi hangjára ébredtem, örülve neki, hogy ma hétvége van, nem kell órára menni. Úgy terveztem lemegyek, a parkba kihasználva az utolsó tél előtti heteket. Benézek Hagridhoz, elküldöm a levelet apáéknak, amire tegnap este már nem volt erőm. Pizsamában, azaz rövidnadrágban, bugyinak is beillene, és trikóban elvánszorogtam a fürdőig, szemeimet dörzsölgetve. Fogmosás közben mélázgattam. Az emberek képesek a reggeli készülődést elhúzni, én csak fogat, arcot mosok, megfésülöm a hajam, felöltözök aztán kész. A csajok meg hisztiznek, nem tudnak elkészülni időben, mert meg kell csinálniuk a hajukat, a ruha nem megy a cipő színéhez. Boszorkányok az ég szerelmére, egy kis bűbáj és már egyeznek a színek. Erre nyakamba ugranak, dicsérgetve, milyen okos, kreatív... stb. vagyok, ilyenkor csak mosolygok. Szerencsére ez csupán hétvégén van így, mert ugye tanítás alatt kötelező egyenruhát viselni. Persze azóta más lányokkal kerültem egy szobába.
Felvettem egy kényelmes farmert, hozzá fehér pólót. Felcsatoltam a karórámat, beleléptem a sportcipőmbe, kézbe fogva a zöld - ezüst sálat. Felvettem a meleg polár pulcsit, begomboltam a három gombot a nyakánál és készen álltam az útra. Még nem volt tél így nem kellett kabát, de ha órákig kint leszek a hűvös október végi időben, akkor kell valami, ami melegen tart. Fogtam anyuéknak szánt levelet majd kisétáltam a szobából.
- Hagridnál leszek utána a tóparton, ha keresnétek - szóltam vissza az ajtóból.
- Ok. Ha keresnénk, megtalálunk, jó szórakozást - reagált Jasmin, fel sem nézve az újságjából.
Csak intettem a lányoknak. Négyen lakunk egy szobában. Naomi Bartol, szőke, ám ő rá nem igazak a szőkés viccek. Hatodéves, mint én. Jasmin Zambini, házvezető tanárunk legkisebb lánya, két bátyja van, nem irigylem, ő ötödéves tanuló. Lily Luna Potter a harmadik személy, szintén ötödéves. Harry Potter egyetlen lánya, az egyik bátyja a griffendélbe került, hatodéves, nevezetesen James Sirius Potter. Vááá már a nevétől a falra mászom! A legidősebb Potter gyerek, Albus Perselus. Nem értem ezt a két keresztnév mizzériát, nah mindegy. Lilyt nagyon bírom, a bunkó Jamest már nem. Albus szintén a mardekárba került, bár nem ismerem, mert eggyel felettünk jár, Lil szerint visszafogott, nem harsány, ám cinikus. A középső Potter folyton beszólogat, mintha muszáj volna, dettó, Scorpius Hyperion Malfoy. Az elején azt írtam, nyugodt természetem van. Nos, egy ember fel tud bosszantani, pontosabban kettő. Ismeritek a szitut; a légy folyton a fületekbe zümmög, zavar, de van jobb dolgotok, így igyekszetek figyelmen kívül hagyni, ami sikerül avagy nem. Azt hittem ma szerencse ér, nem futok össze egyikkel se. Ehh, Fortuna nagyasszony nem állt mellém ezúttal. A lépcsőn siettem felfelé, amikor James elállta az utam. Kiváló reflexeimnek köszönhetően nem ütköztünk frontálisan.
- Potter dolgom van, elengednél? - Vontam fel a szemöldököm. Ő vigyorogva ácsorgott előttem. Amint léptem egyet jobbra, hogy így kitudjam kikerülni, a hülyéje velem szinkronban lépett. Táncikáltunk pár strófát, persze zene nélkül. Nem lettem ideges, nem olyan vagyok, hála Edwardnak, viszont ez Potterkének ez nem tetszett.
- Hogy tudsz ilyen nyugodt maradni? - Ő kezdett vörösödni, picit felhúztam ezzel, a nemtörődöm viselkedéssel. A szemöldököm már majdnem elért a hajam tövéig. Hm... most ezért állított meg. Beteg, vagy mi a szösz?
- Ez komoly? Meg kellett állnom, mert őfelségét érdekli, miért nem leszek mérges, az ellenem elkövetett csínyeitől? - Hitetlenkedve ráztam a fejem.
Durcásan keresztbe fonta karját a mellkasán. Mielőtt röhögő görcsöt kapnék, felvilágosítottam.
- Nos, mivel nagyon kíváncsi vagy rá, elmondom. Családi örökség, ha nem esik le, akkor nézd meg a kviddics évkönyvben, keresd Montgomeryt. Találsz ott róla részletes leírást. Pá őfelsége - magamban kuncogva mentem reggelizni. Egy pont ide Potter! Bokszoltam a levegőbe.

Reggeli a legfontosabb étkezés. Anyunak igaza van, mert ha nem reggelizel, nem viszel energiát a szervezetedbe, akkor nem fogod tudni túl élni a napot, estére olyan leszel, mint az ízekre szedett kutya rongya. Bőségesen ettem, megittam a szokásos narancslevet, fő az egészséges életmód, amiben van igazság. A szobatársaim az én elvemet követik, így ők is több energiával rendelkeznek, nem nyavalyognak, hogy elfáradtak.

Kaja után a bagolyháznál magamhoz hívtam Kirköt, a lábára kötvén a levelet, útjára bocsátottam. Utána Hagrid következett, hiszen a leckékkel végeztem tegnap este, nem volt jobb dolgom az napra, és hiányzott ez a fél óriás, aki megvigasztalt, mikor néha sírtam a süveg választása miatt. Ő szintén vallja a szüleim elvét, nem az határozza meg az embert honnan jött, s hová kerül, hanem milyen belül. Hálás vagyok neki, ha ő nem lenne, nem lett volna bátorságom összebarátkozni Lilyékkel.
- Arile, mi szél hozott erre? - Brummogása nyugtatólag hat rám, minden alkalommal elönt az érzés, hogy van, ami sosem változik. Vigyorom kiszélesedett.
- Hiányoztál. Jöttem segíteni, a hippogriffek szeretnek engem.
- Nincs, olyan állat mi ne kedvelne – nevetett, akár egy medve dörmögése, én ezt szeretem benne.
- Jah Arile, van egy diák, akinek büntetőmunkáját rám bízták, az állatok etetése rád vár, a diákot nem akarom a te nyakadba varrni, mert nos, hát…
- Nem a barátaim közül való, ezt akartad mondani, ugye? - Serényen bólogatott.
- Rendben - sóhajtottam. - Akkor majd, valamikor máskor beszélünk.
- Ha ráérsz este, jöhetsz velem holdvirágot gyűjteni, úgy tudom szeretsz teliholdnál sétálgatni - a kacsintását fogalmam se volt hova tegyem. Honnan tud róla? Ilyen információkat nem osztogatok akárkinek, még neki se.
- Te miről beszélsz? - Tettem az ártatlant, pedig nagyon jól tudom, miről van szó.  
- Fecsegték a kismadarak.
- Tippelhetek? Csak nem egy James Potter nevű madárka dalolt? - Ő kapott rajta egyszer, eddig még nem láttam visszajelzést, hogy beárult volna a tanároknál. Nem kaptam rá választ, mert megjelent a büntetőmunkára küldött tanuló. Aki nem volt más, mint, nah kitaláljátok? Igen telitalálat, az én drága életem másik megkeserítője, Malfoy. Elfordulván mentem az állatokhoz, de a hátamban éreztem mindkét ember tekintetét. Hagrid felől aggodalmat, örömöt érzékeltem, Malfoyból meg sütött az arrogancia, a felsőbbrendűség, nah meg a csodálkozás. Fortuna most kegyes volt, a fiú nem szólt be semmit. Fütyörészve tettem a dolgom, ilyenkor kikapcsolok, igazán önmagam lehetek. A hippogriffek, ahogy a többi varázslény, már megszokta a jelenlétem. Megetetvén a kis drágákat - a kis jelzőt nem a méretükre értettem - utána átmentem a másik istállóba, a thesztrálokhoz.

Látom őket, ám nagyon nagy árat fizettem érte. Hét évesen végig néztem, egy csapat varázsló hogyan gyilkol le két ártatlan mugli gyereket. Engem nem vettek észre, jól elbújtam, és amilyen kíváncsi természetem van, lestem mit művelnek. Azonnal megbántam, hiába szorítottam fülemre a kezem, tekintetem nem tudtam levenni a jelentről, örökre a retinámba égett az egész. Igaz kicsi voltam még, az agyam felfogta mi zajlott akkor. Anyáék elborzadtak miután rám találtak és elmeséltem minek voltam szemtanúja. Persze névtelenül azonnal feljelentést tettek, a bűnösöket pedig dementorcsókra ítélték, ám az sose került napvilágra kinek a vallomása alapján vették őrizetbe őket.

Kiganéztam a thesztrálok alól, adtam nekik friss nyers húst, fogytán volt a vizük, így a nagy korsóval a kézben megindultam a kúthoz. Út közben hátulról valaki vállon ragadott, erre sikítva eldobtam a kerámia korsót és megperdültem.
- Az istenit Malfoy! Muszáj volt ezt? - Szívemre szorított kézzel meredtem rá.
A hallójáratát fogta fájdalmas arccal. - Montgomery, marha nagyot tudsz sikoltani.
- Csodálkozol, settenkedők gyöngye? Így rá hozni a frászt az emberre, csak te tudod, szóval megérdemelted - nevettem. Elfordulva szürke szemeitől, egy reparoval megjavítottam a darabjaira tört korsót.
- Még csak dühös sem vagy? - Megnyúlt arckifejezésére görcsös nevethetnékem támadt. A kerámiát leraktam a földre majd kipukkadt belőlem a röhögés.
- Tudok az lenni, de én nem kezdek el vagdalkozni, csapkodni. A feszültséget másképp vezetem le - nyögtem ki, miután abba tudtam hagyni a nevetést.
- Másképp? - Kéjesen végigmért, még a száját is megnyalta, a hatás kedvéért.
- Perverz állat! - Most felhúztam magam. A korsót a kezem közé kapva a kúthoz mentem, belemertem a vizet és visszamasíroztam az istállóba, pillantásra sem méltatva Malfoyt. Utólag Hagrid mesélte milyen fejet vágott a srác, mert a végére odaért, hogy befejezettnek, nyilvánítsa a büntetőmunkát.

Nap végén fáradtan estem be az ágyamba, a szobában csupán Lily volt fellelhető, aki egyből mellém ült és elsimított a szememből egy hajtincset.
- Nehéz napod volt? - Lágyan mosolygott rám azokkal a barna szemeivel. Nah, ezt tuti nem az apjától örökölte.
- Eléggé, sok időt eltöltöttem Hagriddal, ja kimentünk holdvirágot szedni, a fiatalabb bátyád egy tapló, Malfoy szintén és mind a kettő ma talált meg. Mi van ma, készítsük ki Arile- t nap? Először Potter, most Malfoy, ki akar a következő lenni, jelentkezők? – Amikor csekkoltam, hogy szólásra nyitja a száját közbe vágtam. - Pusztán költői kérdésnek szántam Lily, nem kell rá válaszolnod - majd felemeltem a fejem. - Mi ez a ramazúri a nagyteremben? Láttam, idefele jövet.
- Győzelmi buli - fintorgott Lil, mókásan. - Amíg te Hagridnál lógtál, lezajlott a Hollóhát - Griffendél meccs, persze a griffisek győzelmével.
- Mi mással - szögeztem le ironikusan. Utáltuk, ha kihagynak minket a szórakozásból, de mondjuk nem szívesen lettem volna a griffendélesek bulijában. Kitudja, még megtalál valami idióta és huss, a jó kis tánci-táncinak.
- Voltál enni? Nem láttalak, talán túl korán lejöttem ide - tudakolta Lily.
- Aj, ne már, most el kell menjek a konyhára, ha enni akarok. Csodás, biztos összefutok pár részeg hatodévessel. Jól van, összeszedem magam, éhen halok.
Lily nevetett bosszankodásomon. - Nyugi, nem fognak beléd kötni.
- Persze, úgy ismered a bátyádat és bandáját. Jó, megyek már - igyekeztem kifelé, Lily fenyegető tekintetével kísérve. - Ha egy óra múlva nem találnék vissza, tudd összefutottam pár részeg tanulóval.
- Rendben, nah sipirc - ezzel ki csukott a szobából.
- Hééé, illik így bánni a barátnőddel? - Kacagására, duzzogva trappoltam keresztül a klubhelyiségen. Nem tudom, minek a műsor, hisz nem volt egy lélek sem két kilométeres körzetben. Nah, álljunk csak meg, hová tűntek a háztársaim? A klubhelyiség kongott az ürességtől, pedig még takarodó időn belül voltunk. Á érdekel is engem, rohanok, éhes vagyoook!
Odafelé nem ütköztem se részeges diákkal, se tanárral, se pedig szellemmel, jah mondjuk, vele nehezen lehetne. A manók egyből hozták a vacsorámat, kérdezgették, hogy miért nem voltam a nagyteremben enni.
- Sokáig voltam Hagridnál - válaszoltam két falat között.

A pincébe menet, szerencseanyánk ismét cserbenhagyott. A lépcsőn tartottam lefelé és egy - nem a házamból való - szőkés barna hajú egyént akartam kikerülni. Nekem jobbra kellett volna tovább mennem, ám valaki izomból nekem jött hátulról. Sikítva kaptam valami fogódzó után, de csak a semmit markoltam. A szőke gyerek rémülten nézte, ahogy neki esem a szemben lévő a korlátnak. A levegő bennem rekedt az ütközéstől. Úgy káromkodtam, mint a kocsis, az oldalam baromira lüktetett, legszívesebben üvöltöttem volna a fájdalomtól. Sziszegve fújtam ki a levegőt. Remek eltört az egyik bordám lehet, hogy több is. Először nem láttam a támadom arcát, utána meg nem érdekelt, el akartam jutni a gyengélkedőig lehetőleg két lábon. A fazon, mert tuti az volt - csaj nem tud ekkora erőt kifejteni - meg csak állt, biztos részeg, ezen miért lepődöm meg?!
A szőke odarohant hozzám. - Uramisten, jól vagy? - Próbált támogatni, viszont véletlen hozzáért a sérült részhez, erre felmordultam.
- A másik oldalamon nem fáj - vette a lapot.
- Rémes volt, ahogy neki estél a kőkorlátnak.
- Nekem sem egy lányálom elhiheted, most már tudom, állatok járnak ide - fintorogva elballagtunk Madam Ingridhez, ő az iskola gyógyítója.
- Egyébként Raul vagyok. Szabad tudni te ki…? – Nem mondta végig, ám nem is kellett.
- Persze. Arile a becses nevem - fájdalmas vigyort villantottam a srácra. - Hatodéves mardekáros tanuló szolgálatodra, meghajolnék, ha nem lenne eltörve a bordám.
- Biztos el van törve?
- Ahha, iszonyatosan fáj ráadásul hallottam a roppanást.
- Uhh, elég szar lehet. Amúgy én a hollóhátasok táborát szaporítom.

Szent ég, róla beszélt Naomi, ebbe a fiúba van belezúgva. Nah akkor ideje akcióba lépni, ááááúúú vagyis ha Madam összefoltozott, lesz action. Össze kell őket hoznom, de előtte kiderítem, hogy Raulnak tetszik-e Naomi, addig nem csinálok semmit. Közben a fiú a támadómat szapulta.
- Az a srác egy barom állat, nem látott a szemétől?
- Részeg volt - köptem a szavakat.
- Ez akkor sem mentség arra, amit tett. Utána meg gyökeret eresztett, olyan volt, mint egy szobor. Utálom az ilyet, a lányok törékenyek, nem szabadna így bánni velük.
- Rendes tőled Raul, hogy segítesz, aranyos gyerek vagy.
- Ehh persze, aranyos - motyogta letörten. - Pont ez a baj, de nem tudok más lenni, ez vagyok és kész.
- Mi a baj?
- A lányok többségének nem jön be a „jófiús stílus” legyen a srác bármilyen jóképű, így nem hinném, hogy előny lenne. Rossz fiúk annál inkább vonzzák a nőket, sajnos.
- Én ismerek pár olyan csajt, akiknek elegük van már a „rossz fiúkból” - kacsintottam célozgatva. Hm... nem hiszem, hogy most venné a lapod, majd idővel.